Elővesszük a feka blues-osokat. Egyik áldozati báránykánk, Larry Garner. Bevallom őszintén, hogy az utóbbi években

több fehér előadót találtam említésre méltónak, mint feketét. Nem vagyok rasszista, mielőtt valaki nekem esne ezzel a hazánkban nem létező fogalomzavarral. Csupán arról van szó, hogy kinőtte magát ez a műfaj a korlátaiból és hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Nem is mondanivalóban, inkább a lehetőségek tárháza bővült magán a műfajon belül. Robert Johnson-tól és az egy szál akusztikus gitárjától eljutottunk a jazz határait súroló, improvizatív, hangszerekkel gazdagon díszített muzsikához. Fender- és Gibson gitárok, Marshall- és Fender erősítők, Hammond B3 orgona, Fender-Rhodes zongora, mind-mind ennek a műfajnak köszönhetik ismertségüket, kedveltségüket. A sor persze nem teljes, csak kiragadtam pár mestermunkát közülük.
De nem is erről akartam beszélni, csak mindig elkalandozok. Szóljatok rám közben! Szóval, sok fekete bluesost ismerek, de annyira a legtöbbjük nem fogott meg, mint például a fehérek közül Joe Bonamassa​, Philip Sayce​, Kenny Wayne Shepperd, vagy éppen Walter Trout​. Persze ott van Jimi Hendrix​, aki az első átütő erejű feka "fanyűvő" volt, imádom! Azóta az összes őt koppintja, ez tagadhatatlan. Csakhogy itt is érvényesül a tanítvány esete a mesterrel. Ugye értitek, mire gondolok?  Az alábbi nóta ugyan nem annyira, de több lemeze erősen funky-s beütéssel bír. Van még pár hasonló funky-s bluest nyekergő fekete zenész, majd dobok tőlük is párat valamikor! Hallgassátok, mert hallgatni arany! Ezért most én is befogom a számat. Psssssszzzzzzzt!

Chris Farlowe a Colosseum-ból már egy kissé jobban danol. Bár már megöregedett, hiszen 2012-es a felvétel. A hangja még fényes, de már nem a régi neki sem. Amolyan Chris Farlowe-s. Zárjuk ezt a posztot egy "Viharos hétfő" blues-zal!

Nagycsuri 2015.12.15.