Augusztusban a keszthelyi Balaton-parton jártunk, bort kóstoltunk, sétálgattunk, lazítottunk.
Az elmúlt hétvégén a Nagyvárosban tettem tiszteletemet. Üzleti ügyben. Gondoltam egyet és a

kellemest összekötöttem a hasznos tevékenységgel. Péntek és szombat este bejártam Buda várát. Ostrom alatt állott, okot erre pedig az odasereglett borosgazdák tölgyfahordóiban érlelt isteni nedű mérhetetlen mennyisége szolgáltatott. Dionüszosz aztán persze rendet rakott. Úgy leitatta az ostromló regimentet, hogy a végére mindenik meghunyászkodott. Pénteken az időjárás távol tartotta a "muslicákat", szombaton viszont már lépni sem lehetett a szomjazók seregétől. A belépti díjtól ugyan megremegett a lábam, de aztán ráeszméltem, hogy a bor mellé kiváló kulturális program is jár. Nem csalódtam.
Első este, Hercku Ágnes és bandája győzött meg a népzene létjogosultságáról. Hercku bizonyította, hogy nem csupán a magyar népzenében mozog otthonosan. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy azzal a Nikola Parov-val dolgozik együtt, aki a '90-es évek elején kedvenc zenekaromban, a Barbaro-ban fújt.
A szombat est már a jazz jegyében telt. A Sárik Péter Trió, Micheller Mirtillel közös projectje hagyott mély nyomokat bennem. Jazzkívánságműsor című előadásukban világslágereket vonultattak fel, jazzköntösben. Profi munka. Csak pár dal: Forever Young, a Papa Was a Rolling Stone, a Sound of Silence vagy a Sweet Dreams. Az alábbi videóban pedig egy Jamiroquai nótát ajánlok szíves figyelmetekbe! Kiemelkedően jó feldolgozás. Ez a csapat szinte teljesen eloszlatja azon meggyőződésemet, mely szerint a magyar jazzből sajnos hiányzik az a plusz, amitől dögösnek nevezhetnénk egy-egy produkciót. Tényleg meggyőző volt ez a koncert. Egy tál sajt és pár pohár kiváló bor kíséretében kimondottan élveztem. Nemkülönben a vár és az abból szemlélhető panoráma adott okot a megelégedésre. Páratlan, csodaszép, felejthetetlen. PestBuda fényei a péntek esti szitáló esőben ugyanolyan hatással voltak érzékszerveimre, mint a már tiszta, száraz szombat éjjelen. Olyannyira megfogott a pazar látvány, hogy vasárnap délelőtt is fel- és körbesétáltam. Gyönyörűen felújították a bástyát és a Mátyás-templomot is. Mintha tegnap épült volna. Turisták tömegei lepték a tereket. Mindenféle népség, számtalan rassz. Nem "menekültként", vagy bevándorlóként! Nem! Pusztán turistaként. Ebben a minőségben szívesen látjuk őket. Miután körbenéznek, elköltenek némi pénzmagot, majd dolguk végeztével, záros határidőn belül szépen távoznak megmaradt hazánkból. Ahogyan tesszük azt mi magyarok is külhonban, nyaralásunk zárónapján. Mert ez a normális! Már így is rohamléptekben halad PestBuda a multikulti felé, ugyan még messze van Berlintől, Brüsszeltől, avagy Párizstól. Hál' Istennek, nem csak mérföldekben mérvén!
A szervezett bevándoroltatás és modernkori honfoglaltatás mellett senki sem számol az "elterelő hadművelet" mibenlétével. Hónapok óta nem szól másról a magyarországi média. Közben pedig honatyáink döntéseket hoznak. Az éj leple alatt. (Itt egy eklatáns példa, szavazati jogot adott Vitya a "menekülteknek" s bevándorlóknak!) Tudtok róluk? Mármint a döntések ránk nézvén hosszú távú hatásairól? Hát persze, hogy nem. Hiszen pont ez a cél. Úgy kellett a hatalomnak ez a terelés, mint éhezőnek a falat kenyér. Mindamellett, hogy ez a kérdés is létkérdés természetesen. Lét-kérdés! Hiszen létünk a tét. Aki nem hiszi, majd meglátja. Ha meglátja, akkor viszont már régen késő lészen. Kapisi, kedves neolibsi?

(Eredeti megjelenés 2015.09.15. https://www.facebook.com/nagy.testverek.9/posts/901137119979634)

Nagycsuri 2015.11.11.