Miközben megtörtént a beígért összehasonlítás a hűtőben rejtőzködő sörök tekintetében, elérkeztünk egy következő állomáshoz. Még mindig a '90-es évek elején járunk, ami a
Keszthelyi éjszakákat illeti. Maradjunk kicsit a Bazooka-nál, ugyanis a The Police mellett a U2 volt az a csapat, amit egy az egyben interpretáltak. Kedvenc lemezem tőlük a The Joshua Trhee '87-ből. Erről a bakelitről az egyik legjobb nótát nyomták Bazookáék, nevezetesen a "I Still Haven 't Found What I'm Looking For" című remekművet. A hideg futkosott Mindannyiunk hátán, amikor belecsaptak a húrokba a zegi fiúk. Ha becsukom a szemem, itt látom magam előtt egy méterre a színpadot. Nekünk, a CB-nek ez a színpad a Világot jelentette. Együtt volt legalább 300 ismerős, barát, akik órákon keresztül érezték egymás pozitív auráját. Ott, fönt a színpadon pedig jobb volt szinte mindennél. Valójában, büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek az időszaknak, mint színpadi szereplő. Én az eredeti, album verziót kedvelem a leginkább, hiszen ezen keresztül ismertem meg a U2-t. Egy igazán jó ír banda.
Nagycsuri 2015.11.05.