King Crimson, Liquid Tension Experiment, Peter Gabriel - vagy a saját zenekara -, a Tony Levin Band és még lehetne sorolni a különböző formációkat, ahol megfordult. Azt mondják róla, hogy a
legkeresettebb basszeros odakint. Miként idehaza, Zsoldos Tamás, a Barbaro-Kormorán-HBB-Mini-ből. Többek között.
No, erről a Levin gyerekről annyit kell tudni, hogy forradalmasította a basszer játékot. Két fadarabot erősített a matató- és középső ujjaira és azokkal vakargatja a húrokat vala. Ezen kívül, létezik egy sokhúros szerkezet, amin mindkét kezével tepping (nem petting!) formájában remekel és csal elő észvesztő hangokat belőle. Ezért aztán, StickMen-nek is csúfolják szegényem.
Trey Gunn a másik nagy teppinges ezen a hangszeren. Warr-gitár, chapman stick - így hívják valójában ezt a modern fadarabot. A Crimson-ban együtt is pengettek. Szóval, ezek a skacok erősen progresszívek. Ahogy a zenéjük is, bárhol jelennek meg a színtéren.
És valóban, a King Crimson már első lemezével felborította az addigi trendet. Meggyőződésem, hogy ez az első metál korong a porondon. Igaz, ott még nem volt Tony, de volt helyette Greg Lake a későbbi Emerson Lake and Palmer-ből, aki szintén nagy talentum volt. No, hallgassunk meg egy olyan felvételt Tony-tól, amelyen a Dream Theater-es fiúkkal mutatják be, mi is a zenében az a progresszivitás. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy manapság már nem tudnak annyira előremutatóak, haladók és élenjárók lenni, mint a Crimson idejében. Bár a kottában, a hangok erdejében szinte végtelen lehetőségek rejlenek, a megvalósítás és ötletelés korlátokba ütközhet. Hogy őszinte legyek, nagyon régóta várok már egy igazi áttörésre. Bízom benne, hogy megérek még egy olyan zenei forradalmat, amiben a '60-as, '70-es évek úttörői visszaköszönnek!
A Napocska most éppen bujkál előlünk, de ne adjátok fel! Én sem teszem! Higgyetek magatokban, így bármit elérhettek az életben! Esőben is tovább haladunk, legfeljebb védőhálót képezünk testünk fölé. Miként a lelkünket is megóvhatjuk a megrázkódtatásoktól, hiszen nem siránkozni születtünk erre a Bolygóra. Felemelt fejjel kell rövidke életünket végigvinni, melyet úgy érhetünk el, ha nagy ívben elkerüljük az arra érdemteleneket. Vagy ha már belebotlottatok egybe, nagyon gyorsan takarítsátok el! A szeretet vezéreljen Benneteket és a béke legyen Veletek!
(Eredeti megjelenés 2015.05.25. https://www.facebook.com/nagy.testverek.9/posts/843018695791477)
Nagycsuri 2015.11.03.