Miles Davis lemezeket hallgatgatok most már két napja. Legutóbb a You're Under Arrest címűt, amely korongon, John McLaughlin mellett John Scofield is helyet kapott. Mindkettőjüket nagyra tartom, de ezen a felvételen utóbbi számomra maradandóbbat alakított. Meghazudtolva szememben előbbi iránt érzett jóval nagyobb tiszteletemet.
No, amiért megint tollat ragadtam, annak oka
egyszerű. Ez a Jóember, Scofield mozgatta meg a fantáziámat. Rákerestem és egy korabeli felvételre leltem. Abból az időből, amikor is Varsóban evett a fene egy Jazz-Jamboree alkalmából. Igen, az átkosban a keleti fronton róttam az utakat. Vasúttal utaztunk oda s vissza is. Visszafelé un. kusett kocsiban, amely név hálóhelyes fülkét takart. Erre a kiváltságra potom 100 Forintért sikerült szert tennünk, TG barátommal.
A Jamboreen nagy nevek képviseltették magukat. Pl. Miles Davis, Herbie Hancock és mai üdvöskénk, John Scofield is jelen volt egy koncert erejéig.
Voltak érdekes történések a Jamboree-n kívül is, hiszen én magam is ott voltam. Velem pedig minden esetben akad probléma. Akkor éppen egy piti kis sebesülésem helye mérgesedett el és kellett azonnal kórházban gyógyszeres kezelésben részesíteniük engemet. Pikantériája ezen malőrnek, hogy hazatértünk után, Bartos doktor erről eképpen vélekedett: "Lengyelország a gyógyszerek-, Magyarország a Tetanusz hazája." - mondotta és bökött belém egy jókora fecskendőt azon nyomban. Legenda volt az Öreg. Jó szívvel emlékszem vissza rá.
Visszatérvén Lengyel honra, Krakkó érintésével robogtunk tova. Emlékezetem szerint egy éjszakát töltöttünk eme szépséges történelmi városkában. Jó valutánknak köszönhetően sikerült normális étkekhez és seritalhoz is hozzájutnunk. Ugyanis, nem járt ám ez mindenkinek. Schillingért viszont megnyíltak a lehetőségek és ily módon aztán Gambrinusz is szórta ránk áldását a mindannyiunk által szeretett serital formájában, az estebéd alkalmával elköltött grillcsirkéink mellé.
Tudvalevő, hogy Varsót porig bombázták a háború alatt. Látszik is az épületeken, hogy nem eredeti az építőanyag. Szomorú, hogy bizonyos érdekkörök kívánalmai szerint városok tűnnek el a süllyesztőbe. Ami aztán Varsóból a Jazz mellett igazán emlékezetes maradt, az az un. húsüzletek kirakatai voltak. Tátongtak az ürességtől. Illetve, egy, azaz egy darab kirakatban látni véltünk egy szép gumikacsát, díszítésként. Valamint, az Intertourist-ban lehetett kapni még sonkát a vagyonosabb galíciaiaknak. Válságos időszak volt ugyanis a '80-as évek vége.
Nagykorúvá érésem legszebb pillanatai között tudhatom Miles Davis varsói koncertjét. Davisnél nem is a hangszeres tudása az, ami megfogja az embert. Sokkal inkább a mindenkori zenészgárda, amit maga köré gyűjtött, az volt páratlan. Nem tudom, hogyan csinálta, de mindig tudta, kiket kell megszólítania és magához édesgetnie. Ily módon aztán szinte minden albuma egy új korszak a jazzben. Szinte egytől egyig nagyszerű és előremutató zenei csemege. Ebben nagyok ők, odakint. Mindig meg tudnak újulni. Davis alatt sokat fejlődött és színesedett a Jazz műfaja és kupálódtak ki tehetségek szárnyai alatt. A hivatalos Jamboree után, esténként, egyetemi klubokban léptek fel a fesztivál résztvevői, így aztán Davis is. Mi is mentünk utánuk, messiásként követtük őket.
Ma már annyira nem hatnak meg az akkori Istenek. Nem sok előadó él ezen a Bolygón, akit én vakon követnék. Nem beszélve a környezetről, ami egy adott koncertet övez. Már többször elbeszéltem, hogy a családias körülményeket kedvelem. Amikor a zenekart testközelből figyelhetem, az aurájuk körülvesz és kérésre a sörömet is kihozzák ülőhelyemhez. Manapság ráadásul már csak gluténmenteset! Az a nekem való élvezet. Mindezek a kiváltságok max. 500 férőhelyes vendéglátó egységben képzelhetőek el. Igen ritka az ilyen ezen a tájékon, ugyanis a sztárok megfizethetetlenek több ezres nézőszám alatti helyek tulajdonosi köreinek. Kivételek persze idehaza is léteznek, mint pl. az A38. Ne kérdezzétek, milyen kiválasztott státusz illeti meg őket! Annyi bizonyos, hogy az ottani vendéglétszám alapján vélelmezett üzletmenet ezt nem engedhetné meg.
Varsó viszont a Jazz hazája. A keleti front főhadiszállása. Még a válságos érában is megtartották a szeánszukat, arra mindig adtak.
John Scofield - mint megannyi nagyívű előadó - szintén Davis felkaroltja volt. Nem különösebben virtuóz, ám egyedi stílusa valami újat hozott a színpadra. Nem véletlenül lett ő is Davis választottja. Hazai megfelelője is akad, László Attila, illetve Gadó Gábor személyében. Magyar zenész sajátosság, hogy más országbéli sztárokhoz szeretnének hasonlatossá válni. Nem mindig és nem mindenkinek sikerül, no.
Ma délután akartam füvet nyírni, de már tegnap este letudtam. Áldom az eszemet, biztosan hőgutát kaptam volna ma. Így már reggeltől fogván itt kuporgok a kapu alatt, kifelé tekintgetvén a be-beszűrődő napsugarakra, amelyek ily módon aranyozzák be itt töltött óráimat. Ezek a gondolatok is tőlük fogantak, hiszen tollamat valami felettes hatalom vonzotta erre a papiruszra. Én csupán közvetítő közeg vagyok, a Fény egyszerű, halandó gyermekeként. Az élethez elengedhetetlen erőt és kitartást is a Fény hozza el nekem. Csak arra kell vigyázni, hogy ne töltsünk túl sok időt közvetlenül a Napocska sugarai alatt! "Jóból is megárt a sok" - engedtessék meg, hogy ezzel a közhellyel untassalak Benneteket! Ha már soraimat végigolvastátok, amit most meg is köszönök Néktek ebben a nagy melegben! Áldás!
(Eredeti megjelenés 2015.06.02.https://www.facebook.com/nagy.testverek.9/posts/848011341958879)
Nagycsuri 2015.10.16.
