Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Nagycsuri agymenései
avagy, rendszertelenségem és rendezetlenségem rendszerbe rendezgetése
Utolsó kommentek:
2020.04.24. 17:45:52
Mostoha, esős nyarunk volt az idén. Ezt nemcsak a bőrünkön tapasztaljuk érzékenyen, hanem a boltban, a piacon is. Aki csak teheti, a munka után "mellékes" után néz, kutat, hajt, és a szabad idejét pihenés, önművelődés helyett pluszmunkával tölti. Nem a munkahelyi intenzitással, és nem a munkahelyi órabérért.
A munkahelyi munkaidő-kihasználás érdekében tett szervezési és adminisztratív (munkafegyelmet szorító) intézkedések a kollektívák erőteljes ellenállásába ütköznek. Ma már Itt tartunk, hogy a laza munkafegyelmet valamiféle szocialista "vívmánynak" könyveljük el. Elvégre nem a kapitalizmusban élünk jelszóval nem hagyjuk kidolgoztatni, uram bocsá' kizsákmányoltatni" magunkat.
De önmagunknak, önmagunk kizsákmányolását a legteljesebb mértékig megengedjük. Gondolok itt a hétvégi- és családiház-építőkre, a szakmájukban dolgozó délutáni, hét végi szolgáltatóiparra és minden egyéb, SZTK-járulék alá nem eső, munkabér címén kifizetett, megszerzett jövedelemre, aminek megkeresésére a szabad időben került sor.
Itt van tehát az ellentmondás, ha van (marad) plusz¬energiánk, miért ne dolgozhatnánk azt le a munkahelyen? És miért ne adhatnák meg a munkahelyeken azt a plusz¬pénzt, ami a "másodlagos elosztás" zegzugos, ellenőrizhetetlen csatornáin áramlik egyes zsebekbe, sokszor szocialista elveinkkel össze nem egyeztethető mértékben. Míg azok az emberek, akik olyan szakmában dolgoznak, amit csak a munkahelyen művelhetnek. Igy mellékkeresethez nem jutnak, lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Ettől még az ő munkájuk nem lesz kevésbé fontos, szükséges, és méltán érezhetik sérelmesnek a helyzetüket.
Ha tehát a munkahelyen dolgoznánk (dolgoztatnánk) többet, és adnánk a pluszpénzt. a felszabadúló munka erőket pedig átirányítanánk oda, ahol tényleg szükséges az, amit csinál, ezzel egyszerre tennénk eleget a munkaidő jobb ki¬használása igényének, és az életszínvonal-emelési politikának
LKM/ DIGÉP üzemi lap, saját irás, a bukás okainak meglátásával 1980 jan.
Bejegyzés: Zenéljünk! No.119.
2020.04.24. 17:45:46
„”A Kelet-Közép-Európai államok politikai sorsa, és a lakosság civilizációs színvonala szorosan összefügg! A Népi. Demokráciák. története 1954!
Értsd saját bunkóságunk, (választásunk) következményeit szenvedjük, tűrjük el, kollaboráns uraikkal, uraiktól!
Tiborc Ő csorda számra tartja gyűlevész
szolgáit, éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kivánna; sok
meránit, ollykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől; s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak, - tegnap egy kesely,
ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
feleség s porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennek
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Bejegyzés: Sosem lesz vége? - Szubjektív virológiai helyzetjelentés
Nagycsuri · https:/blog.hu/ 2018.07.01. 09:20:39
Javítva, köszönöm az észrevételt!
Üdv,
NagyCsuri
Bejegyzés: Van választásod!
/pillanat 2018.07.01. 09:18:07
Bejegyzés: Van választásod!
TúraBukta 2017.09.21. 14:03:11
Bejegyzés: Vállus fölött
Nagycsuri · https:/blog.hu/ 2017.09.12. 13:49:41
Kedves TúraBukta!
Az elérhetőséget elküldtem üzenetben!
Barátsággal!
Bejegyzés: Vállus fölött
TúraBukta 2017.09.12. 13:41:22
Miklóssal szeretném felvenni a kapcsolatot, hogy tööb infot tudjak meg a helyről. Készülünk ide eljönni. Köszönöm előre is.. :)
Bejegyzés: Vállus fölött
Akloiv 2016.07.31. 19:46:32
Persze nem minden csonka családban ez történik. És nem ismerem a Te és gyermekeid helyzetét pontosan. De kívánom, hogy Neked is ilyen pozitív kicsengése legyen ennek a tragédiának, mint amilyen nekem volt. Mai napig az édesapám a világon a legjobb édesapa, és nincs erő, sem földön sem égen, ami elválaszthatna az Ő szeretetétől!
Szokták mondani, amit el tud engedni az ember, azt nyerheti csak meg igazán. Az elengedés nagyon nehéz. De a Te gyógyulásod érdekében elengedhetetlen. És itt talán nem is elengedésről beszélünk, hiszen a gyermekekkel való találkozást mindenképp szorgalmazni kell, küzdeni érte. Hanem talán elfogadás a jó szó. Elfogadni a helyzetet, hogy a gyermek nem velem kel és fekszik, nem éljük meg a mindennapokat, nem nevelhetem stb. De ebből a nehéz helyzetből mégis igyekezni a legjobbat kihozni. A lehető legjobbat. Annak érdekében, hogy gyermekeid mindig egy boldog, kiegyensúlyozott kedves és mosolygós apukát láthassanak magukkal szemben (még ha csak skype-on is), ahhoz lelki nyugalomra kell találj. Minden okod megvan a dühre, vádlásra, haragra, de azzal csak magadnak ártasz (s ezáltal gyermekeidnek is). De Te nem élsz ezekkel. Hanem a szeretet erejével. Ezért meg is lesz a jutalmad. Csak várj türelmesen. A szeretet soha nem látványosan és gyorsan győz. De győz. És ez a lényeg. Vesztesnek tűnhetsz sokak szemében, és talán a sajátodéban is, de igazából Te vagy a nyertes!!! Téged nem önös célok vezérelnek. Neked fontosabb a gyermekeid hogyléte, mint a magadé. Te önmagadon már felülemelkedtél a szeretet nevében!!! Győztes vagy!!! Ezt hidd is el magadról!!! Ekképp járj a világban! És szeresd önmagad, mert értékes vagy!
Bejegyzés: Elengedés
Akloiv 2016.07.31. 18:37:53
Olyan bonyolult vagyok és olyan mély
Csak én vagyok nekem a nagy regény,
És csúszok bele a sok hiányba
De mehetek bármely irányba
És nem horkol velem százöt kiló
(De leszólít folyton minden tahó)
Ha sírok az esőben titokban,
Még olyanom sincs, akivel megosszam
Csak azért vagyok, hogy nekem legyen jó
És az boldogít, ami nekem való
Tangózhatok a tilosban
És nem érdekel, hogy mindenki szembe rohan
Olyan jó...
Egyedül - egyedül élek a világban, erre vágytam
Egyedül - én nem bajlódok a babákkal meg a családdal
Egyedül - illetve hárman a magánnyal meg a kutyámmal
Egyedül...
Van némi gondom az evéssel
Zabálok vagy beérem kevéssel
És nézd milyen szépen lefogytam
Csak néha nyüszítek a sarokban
Ha öreg leszek meglesz mindenem
De nem fogja meg a ráncos kezem
Van iPhone-om meg trendi iPhone-tokom
De nem lesz unokapuszi a májfoltokon
És nem érdekel, hogy nekem legyen jó
És nem boldogít, ami nekem való
És nem szambázom a tilosban
És nincs mellettem senki, és nincs aki szembe rohan
Nem is jó...
Egyedül - egyedül élek a világban, erre vágytam
Egyedül - én nem bajlódok a babákkal meg a családdal
Egyedül - illetve hárman a magánnyal meg a kutyámmal
Egyedül - én nem bízom már többé másban, meg a csodában
Bejegyzés: Egyedül! Egyedül?
moophlander 2016.02.12. 18:31:05
Bejegyzés: Zenéljünk! No.107.